Category Archives: Egyéb

Vicces feliratos póló a Los Polos kínálatából!

Vicces feliratos póló a Los Polos kínálatából!
feliratos póló

feliratos póló

Szeretek sajátos, különleges és egyben személyre szóló ajándékokat adni a szeretteimnek. Ugyanez igaz a barátaimra is, hiszen sok olyan barátom van, akikkel lassan két évtizede tart a barátság. Nekik nem szívesen adok születésnapra illatgyertyát vagy más klisé ajándékokat, sokkal jobban szeretem megtervezni a dolgokat és ötletelni, mielőtt kiválasztom a tökéletes ajándékot.

Ezért is bukkantam rá a Los Polos feliratos póló kínálatára, ami véleményem szerint egy igazi svédasztal, hiszen gyakorlatilag bármilyen témában, kategóriában találhatunk humoros pólókat.

Éppen az egyik legrégebbi barátom születésnapja közeledett, amikor is azon törtem a fejemet, hogy mivel lephetném meg. Ekkor jutott eszembe, hogy mivel épp a 40. szülinapja lesz, illene valami maradandót, valami kivételeset adni, ami esetleg “örök” emlék maradhat számára.

Persze nem rugaszkodtam el túlságosan a valóságtól, szerettem volna, ha azért nem csak egyszer veszi fel a pólót, hanem ha kedve tartja, akár hétköznap is viselhesse. Itt térnék ki egy kicsit a feliratos póló jó minőségére, hiszen fontos, hogy az anyaga megfelelő legyen, ne az a műszálas-izzadós fajta, hanem valami kényelmes pamut. Ez itt teljesül is, hiszen 100% pamut anyagúak, a mintája és felirata szintén magas minőséget képvisel, mivel akkor sem kopik le vagy fakul meg, ha rendszeresen hordjuk és mossuk. Read the rest of this entry

Mire jó az öntapadó etikett címke?

Mire jó az öntapadó etikett címke?
öntapadó etikett címke

öntapadó etikett címke

Az etikett címkét nevezhetjük egyfajta matricának, ami jelölésre szolgál. Mivel ragasztható, sok esetben pedig visszaszedhető, ezért sokféle felhasználási területtel bír. Az öntapadó etikett címke azonosításra és a felhasználók tájékoztatására szolgál, segítségével olyan információkat nyerhetünk, amelyekre általában szükségünk van. Mind a raktározáshoz, mind a vásárló tájékoztatásához ideális. Ha azt vizsgáljuk, hogy milyen anyagokra ragasztható, milyen felületeken marad meg, akkor szintén elmondható róla, hogy igen sokoldalú megoldásokkal tud szolgálni. Az öntapadó etikett címke nem egy szimpla papír vagy ilyesmi, hiszen lehetővé teszi azt is, hogy fagyasztott termékek csomagolására tegyük, mely egyúttal a hűtős raktározás során sem veszít minőségéből. Tehát többféle szélsőségnek képes ellenállni, attól függően, hogy milyen anyagból készül. Speciális felhasználási igényekhez tartozik a laboratóriumi környezet, magas vagy éppen alacsony hőmérsékleti környezet többek között. Az öntapadó etikett címke különböző méretekben elérhető, de ezen túl arra is van lehetőség, hogyha egyedi méretekre van szükségünk, akkor legyártassuk azokat. Kiválaszthatjuk továbbá az alapanyagát is, de a felhasználási területre vonatkozó igényeknek is eleget tudnak tenni a gyártók. Read the rest of this entry

Kedvenceim: légszűrő tisztítás és olajzás – Motorkerékpár – Ápolás-karbantartás | Olajwebshop.hu – kenőanyag megbízható forrásból.

Kedvenceim: légszűrő tisztítás és olajzás – Motorkerékpár – Ápolás-karbantartás | Olajwebshop.hu – kenőanyag megbízható forrásból.
légszűrő

légszűrő

Mit szólnátok, hogyha írnék pár gondolatot az abszolút kedvenc autós-motoros oldalamról? Az olajwebshop.hu ez a lap, ahonnan amellett, hogy egy csomó hasznos eszközt lehet rendelni, nagyon sok jó tippet is lehet olvasni az autók és motorok karbantartását és ápolását illetően. Szerintem az nagyon hasznos tud lenni, hogy egy oldalon bemutatnak bizonyos termékeket, hogy azok mire jók, miért érdemes őket használni és úgy egyáltalán általánosságban, miért is van szükség az adott terület védelmére, majd ezeket az eszközöket ott helyben meg is lehet venni. Én azt gondolom, hogy ez egy hasznos dolog és általában élek is a lehetőséggel.

A legutóbb pedig ezekben a körökben kutakodtam: légszűrő tisztítás és olajzás – Motorkerékpár – Ápolás-karbantartás | Olajwebshop.hu – kenőanyag megbízható forrásból

Milyen hétköznapi, nőies téma, igaz? Szerencsére ezek a besorolások már egészen összemosódtak, nincsenek ilyen kategóriák, amik ennyire erősen szétválnak. Csak csupa szuper termék az olajwebshop.hu-n. Ha légszűrő tisztításról van szó, többféle megoldás létezik, de én természetesen arra esküszök, amelyik talán a legösszetettebb. Mármint abból a szempontból, hogy a tisztításhoz feltétlenül szükséges termékeket egy csomagban szoktam megrendelni, és aztán le van tudva róla a gond, csak simán használni kell és kész. Nem mondom, hogy ez az összeállítás mondjuk olcsó, mert 31 190 forintba kerül, azonban azt is meg kell jegyezni, hogy jó hosszan kitart az a rengeteg dolog, ami benne van. Read the rest of this entry

3 2 1 ülőgarnitúra minden igényhez.

3 2 1 ülőgarnitúra minden igényhez.
3 2 1 ülőgarnitúra

3 2 1 ülőgarnitúra

Nehéz mindenben olyan megoldást találni, ami mindenkinek megfelel. A kanapék kapcsán viszont már nem igazán kell kompromisszumokat kötni, hiszen megannyi lehetőség elérhető már a kialakításra, méretre, anyagra és stílusra vonatkozóan. Ennek megfelelően már könnyebben megtalálhatjuk a tökéletes kanapét otthonra!

A MyBútor egy kanapé shop, komplett ülőgarnitúra szettjeik vannak, amelyek között igencsak sokféle megoldással találkozhatunk. Ennek a típusnak az előnye, hogy bár egységes, hiszen minden eleme egyforma színű és stílusú, méretekben mégis eltérőek, így eleget tudnak tenni minden igénynek. Háromszemélyes, kétszemélyes és egyszemélyes, fotel elemekből áll a szett. Ez amiatt is jó választás, mert kellő helyet tud biztosítani, hogy az egész család elférjen rajta vagy éppenséggel azok az emberek, akiket vendégül látunk otthonunkban. Read the rest of this entry

Online marketing terén kellene a segítség?

Online marketing terén kellene a segítség?
online marketing

online marketing

Mit jelent a kifejezés? Szükségünk van erre? Hol találjuk meg a megfelelő embert? Mit csinál tulajdonképpen a webfejlesztő? Laikus szemmel körülbelül ilyen kérdések hangozhatnak el azoknál, akik most találkoznak a kifejezéssel először. Nem is szükséges mindenkinek tisztában lenni a webfejlesztés fogalmával, jelentésével, illetve feladataival. Ugyanis, ha weboldalt készítettünk egy szakemberrel, akkor ezeket a feladatokat vagy elvégezteti szakemberrel, vagy szakterületéhez tartozik és elvégzi ő maga. Ha mégis bővebben érdekel minket, vagy szeretnénk többet tudni a  webfejlesztéssel foglalkozó kivitelező cég munkájáról, akkor az internet kínálatában érdemes keresgélni. Read the rest of this entry

Az energetikai tanúsítvány lekérdezése gyerekjáték!

Az energetikai tanúsítvány lekérdezése gyerekjáték!
energetikai tanúsítvány lekérdezése

energetikai tanúsítvány lekérdezése

Ha energetikai tanúsítvány jön szóba, sokan nem is tudják hova tenni ezt a dokumentumot. Kevesen látják át a folyamatot és tudják azt, hogy hova, kihez kell fordulni, ha egy ilyen dokumentumhoz szeretnénk jutni. Ha már elkészült, az energetikai tanúsítvány lekérdezése pillanatok alatt megtörténhet a HET-számmal! Ha esetleg nem tudod azt, hogy hogyan láss neki a folyamatnak, akkor jó helyen jársz, mivel most megismertetünk Téged az e-tanusitas.eu oldallal, ami számos hasznos információt tartogat a számodra!

Amit elsősorban tudni kell a cégről az az, hogy országos lefedettséggel rendelkeznek, így nem kell aggódnod, hogy esetleg a Te lakóhelyedre nem jutnak el. Szerencsére minden nagyobb városban megtalálható egy irodájuk, amennyiben pedig nagyon messze vagy a hozzád legközelebbi nagyváros, akkor minimális kiszállási díj fejében jönnek ki. Más esetben nem kell semmit sem fizetned pluszba. Azonban a telefonos egyeztetés alkalmával el fogják mondani, hogy kell-e fizetned a szolgáltatásért, és ha igen, pontosan mennyit. Így lehetőséged van mérlegelni, hogy megéri-e Neked árban. Viszont szuper árakkal dolgoznak, így ez a minimális, pár ezres díj a felmérésért és a 24 órán belüli energia tanúsítvány lekérdezésért szerintem teljesen megéri.

A weboldalukon egyébként minden hasznos információt és magyarázatot meg lehet találni, így a telefonos egyeztetés is gyorsan fog zajlani. Ha elolvastad előre a tanúsítvány kiállításának menetét, akkor csupán a felmerülő kérdéseket kell megvitatnotok, és már jöhet is az időpont megbeszélése. Nagyon rugalmasak ezzel kapcsolatban is, hiszen vészhelyzet esetén akár hétvégén vagy ünnepnapon is felveszik a telefont, mivel tisztában vannak azzal, hogy milyen fontos sokszor ez a dokumentum. Képzeljük el azt a helyzetet, amikor meghirdetünk egy ingatlant, jön a potenciális vásárló, tetszik neki, de még nem tudjuk megütni az adásvételt, mert mondjuk pont hosszú hétvége jön és leghamarabb 4-5 nap múlva tudjuk felvenni a kapcsolatot egy energia tanúsítványt kiállító céggel. Ennél a cégnél azonban nem kell efelől aggódni, hiszen tisztában vannak a „sürgős” szó jelentésével. Read the rest of this entry

Milyen fogpótlás lehetőségek léteznek?

Milyen fogpótlás lehetőségek léteznek?
fogpótlás

fogpótlás

Amikor időben észleljük a problémát és egyben időben elmegyünk a fogorvoshoz, akkor szerencsés helyzetben csupán egy fogtömésre lesz szükség, hogy helyreállítsák a fog állapotát. Amikor ezt elmulasztjuk vagy éppen valami baleset történik, aminek következtében a fog túlságosan problémássá válik ahhoz, hogy megmenthessék, akkor a fogpótlás tud megoldást nyújtani a foghiányra. A fogkorona készülhet cirkonból is, ami sokak számára még egy ismeretlen anyag. Mit kell róla tudni és miben tér el a hagyományos porcelántól? A kulcs különbség a kettő között az anyaga, ami egyben azt is jelenti, hogy nem tartalmaz fémet! Miért jó ez? Mert nem allergizál! Emiatt az is lehetséges, hogy évekkel, sőt egy évtizeddel tovább használható problémamentesen a fogpótlás! Magas szintű kényelmes és esztétikumot kaphatunk a cirkonnal, ami egy olyan fogkorona, melyet személyre szabottan készítenek egy tartós, esztétikus anyagból. Biokompatibilis, a legmodernebb technológiákkal készül, szuper pontosan illeszkedik. Ezek mind közrejátszanak abban, hogy olyan közkedveltté vált és hogy egyre többen választják, ha eljött a fogpótlás ideje. A Hegedűs Dental Fogászati és Cirkon központban mindig kedvező áron érheti el a cirkon koronát, melyet rövid idő alatt el tudnak készíteni Önnek is! Read the rest of this entry

Életed bulija lesz a Balcsin, ha ezt elolvasod!

Életed bulija lesz a Balcsin, ha ezt elolvasod!
csapatépítés játékok

csapatépítés játékok

Ha vezetőként dolgozol egy cégnél, akkor ez a cikk most kifejezetten Neked szól. Ha pedig beosztott vagy, akkor is érdemes tovább olvasnod, és az általam bemutatott céged, és annak honlapját átlinkelni a főnöködnek. Hidd el, ez szerezni fog Nektek egy elég csúcs élményt, már az is, ha elolvasod a cikket. Ugyanis a csapatépítés játékokról lesz szó, és egy cégről, ami ilyen jellegű programokat szervez, de valami egészen profi módon, úgy, ahogyan azt senki más nem csinálja.

De először néhány szóban magamról, és a csapatépítésről. Jelenleg egy németországi cég hazai központjában dolgozom a sales divízió csapatvezetőjeként. Kilenc beosztottam van, ami egy kis csapat, de pont jól összekovácsolható. Pontosan egy éve kaptam meg az állást, a csapatom pedig én toborozhattam össze. Ebből adódóan már elég jó a hangulat a napi munka közben, és klassz az atmoszféra az irodában is, de így a pandémiás helyzet vége felé elgondolkoztam egy nyári csapatépítőn. Szerencsére a cég ehhez minden erőforrást biztosít  ebből a szempontból nagyon szerencsések vagyunk. Read the rest of this entry

Eladó cégek érdeklik?

Eladó cégek érdeklik?
eladó cégek

eladó cégek

Nagy dolog vállalkozást indítani, hiszen rengeteg elintéznivaló van vele kapcsolatban és információk hadát kell feldolgozni annak érdekében, hogy sikeres vételt tudhassunk magunk mögött. Ez persze sok mindentől függ, viszont nem lehetetlen feladat! Sokan inkább már egy bejáratott üzletet keresnek arra, hogy vállalkozói tevékenységet folytathassanak. Ha ilyen megoldások iránt érdeklődik, akkor eladó cégek sokaságából válogathat az Uzletresz.com weboldalon, amely régió és tevékenység szerint is csoportosítja az ajánlatokat. A portálon lehet hirdetni, illetve az érdeklődők is könnyebben válogathatnak az ott felsorakozó lehetőségek között. Akár eladni, akár vásárolni szeretne, több megoldást is számításba kell venni, lehetőleg minél több helyen körülnézni. Az ilyen és ehhez hasonló portálokon bizonyára meg fogja találni azt, amit keres, hiszen az oldal célja, hogy mindkét fél megtalálhassa számításait. Az eladó cégek esetében egy már működő vállalkozást kaphat kézhez. Persze olykor amiatt kerül eladásra egy cég, mert az veszteséges, azonban lehet, hogy más kezekben sokkal hatékonyabban tudna kibontakozni ugyanaz a tevékenység, más ötletekkel, eltérő elképzelésekkel. Mire kell odafigyelni, amikor eladó cégek után keresgélünk? Erre is választ az a weboldal, amely mind az eladó, mind a vevő igényeit szem előtt tartva mutatja be a lehetséges buktatókat, ugyanakkor rámutat azokra a fontos részletekre, amelyek az üzletkötés során felbukkanhatnak. Read the rest of this entry

Miért jobbak a bio szuperélelmiszerek?

Miért jobbak a bio szuperélelmiszerek?
bio szuperélelmiszerek

bio szuperélelmiszerek

Az élelmiszerek feldolgozásával együtt egyre többféle emésztési problémával szembesülhetünk. Sokszor már gyerekeknél is megfigyelhetők ezek, ami nem véletlen. Nyilván a genetika és a környezeti hatások, egyéni szokások is hatással vannak erre, azonban a tudatos táplálkozás jó irányelv egy egészségesebb, jobb élet felé.

Itt kellene szót ejtenünk a bio szuperélelmiszerek előnyeiről és hatásairól, hiszen bőven akad jótékony hatás, amit ezeknek a természetben megtalálható, natúr élelmiszereknek köszönhetünk!

Nyilvánvaló probléma a jelenkorban, hogy az emberek folyamatosan rohannak, kevés az időnk és emiatt hajlamosak vagyunk megfeledkezni az egészséges táplálkozásról. Ilyenkor gyorsan bekapunk valamit, ami nem is biztos, hogy valójában hasznos tápanyag a szervezetnek. Pedig ha tudatosabban étkeznénk, számos kellemetlenségtől szabadulhatnánk meg az életünkből! Read the rest of this entry

Budapesti egyedi esküvői helyszín.

Budapesti egyedi esküvői helyszín.
esküvői helyszín

esküvői helyszín

A házasságkötés fontos pillanat minden ember életében. Attól függően, hogy mekkora bulit szeretnénk csapni, olykor sok előkészületet igényel, ami megterhelő lehet a pár és családjaik számára. Persze van már lehetőség arra is, hogy úgymond egy “kész” csomagot kapjunk, amiben minden le van szervezve. Ha egy visszafogott, elegáns esküvő a cél, ugyanakkor fontos, hogy emlékezetes legyen és szép környezetben, ahol csak az esküvőn résztvevők vannak jelen, illetve a kiszolgáló személyzet, akkor a Gastropolis a tökéletes választás! Három szinten áll rendelkezésre az épület, ahol helyben konyha is van, hiszen ez az esküvői helyszín valójában egy főzőiskola és rendezvényterem. Ennek köszönhetően minden elérhető, amire csak szükség van a bulizáshoz. Különleges hangulatú esküvői helyszín és finom ételek többek között, amit biztosítanak. 20-100 fős létszámot tudnak vállalni, szakértő séfek főznek a vendégekre minőségi alapanyagokból, továbbá ezzel együtt lehetőség van az egyedi igényeket is kifejteni az ételek kapcsán (ételallergia, stb). A dekoráció adott, az italok, sütemények és a torta helyszínre hozatala már az esküvő napján reggel lehetséges. Amennyiben olyan esküvői helyszín kellene, ami különleges, akkor Budapesten vár a Gastropolis! Read the rest of this entry

A születésnapi feliratos póló online.

A születésnapi feliratos póló online.
póló online

póló online

A születésnapokkal sokszor bajban vagyok. Ez olyan, mint a karácsony. Szokás ajándékozni és szoktunk is ajándékozni, de semmiképpen sem akarok valami használhatatlan dolgot adni. Vannak olyan ismerőseim, akik megoldják ezt mindenféle probléma nélkül, vagyis nem foglalkoznak azzal, hogy az illető örül-e az ajándéknak vagy sem, de én nem ilyen vagyok. Abszolút nem akarok muszájból ajándékozni, hanem szeretek mindig valami személyre szabott, különleges ajándékkal kedveskedni.

Ez főleg így van, ha a családomról van szó. Őket ismerem a legjobban és ők a legfontosabbak a számomra, így fontos, hogy elégedettek legyenek.

A következő születésnap a testvéremé Péteré lesz. Vele sokszor bajban vagyok, mert bár együtt nőttünk fel és nagyon jól ismerjük egymást mégsem olyan könnyű neki ajándékot vásárolni. Ő nagyon kényes mindenre és eléggé kritikus, ezért nem egyszerű olyan dolgot venni neki, aminek igazán örül.

Viszont nemrégiben a piacon, vásárlás közben lettem figyelmes egy férfin lévő pólóra, amin a következő felirat volt: „Őseink bennünk élnek“.  Sőt nem csak, hogy felirat volt rajta, hanem egy lovon ülő és nyíllal lövő ősmagyar figura és még rovásírás is. Tudni kell, hogy a testvérem nagy magyar érzelmű és nagyon szereti az ilyen és ehhez hasonló dolgokat. Leszólítottam a férfit és megkérdeztem tőle, hogy honnan van a pólója. Ő nagyon kedvesen elmondta, hogy a lolmarkt.hu oldalon vásárolta, ahol rengeteg kategória közül lehet választani feliratos pólókból különböző kategóriákban. Van lehetőség egyedi igények kielégítésére, sőt még a póló online megrendelésére is. Read the rest of this entry

Mobil blokknyomtató, ha fontos a hordozhatóság!

Mobil blokknyomtató, ha fontos a hordozhatóság!
mobil blokknyomtató

mobil blokknyomtató

Szerencsére már hálózati csatlakozás nélkül is van élet, vegyük csak példának okául azokat a számlaadáshoz elengedhetetlen készülékeket, amelyekkel blokkot tudnak adni nekünk abban az esetben is, ha nem a pénztárnál vagyunk. A mobil blokknyomtató kapcsán olyan vállalkozások járhatnak jól, akiknél a hordozhatóság elvárás. Számukra borzasztóan kényelmes és praktikus megoldásokat tud kínálni egy ilyen nyomtató, hiszen egy szervizben, ami házhoz megy, vagy egy vállalkozásnál, ami helyszíni értékesítést végez, mindenképp meg kell oldani valahogyan a számla nyomtatását. A mobil blokknyomtató előnye, hogy bárhová magával viheti az értékesítő, hiszen egy könnyű, kompakt készülékről van szó. Ez működtethető okostelefonról vagy tabletről is, de notebookkal szintén használható. Avagy két kisebb készülék is elegendő ahhoz, hogy kényelmesen végezhesse a feladatát, hiszen manapság minden vállalkozásnak számlával kell igazolnia az eladást, kötelező számlát adni a vásárlóknak. A vezeték nélküli kommunikáció szintén hasznos dolog, erre is képesek ezek a gépek. Wi-Fi vagy Bluetooth mobil blokknyomtató kínálathoz tekintse meg a Dunasp.hu minőségi, sokszínű ajánlatait, amelyek között biztosan rátalál a legjobb és legkényelmesebb megoldásra! Read the rest of this entry